The Smart Logistics Challenge - deliver tomorrow

A Toyota és az anyagmozgatási iparág képviselői a fiatal tehetségek felkutatását célzó versenyt indítanak útjára

A European Materials Handling Federation (FEM) és öt partnercég közös erőfeszítése nyomán a Toyota Material Handling Europe örömmel vesz részt a Smart Logistics Challenge elnevezésű versenyen. A verseny egy közös kezdeményezés, amelynek során egyetemisták valósíthatják meg elképzeléseiket, közben pedig új alapokra fektetve forradalmasíthatják az anyagmozgatási iparág jelenét és jövőjét.

Jelenleg a harmadik Toyota Logistic Design Competition verseny és az első Toyota Logistic Engineering Challenge verseny döntőseinek kiválasztása folyik. A Toyota Material Handling már 2014 óta szervez különféle versenyeket a diákoknak. „A kezdeményezés hátterében az állt, hogy bátorítást szerettünk volna adni a fiatal tehetségeknek, hogy jobbnál-jobb ötletekkel rukkoljanak elő, valamint lehetőséget szerettünk volna nekik biztosítani, hogy megtudják, milyen az anyagmozgatás területén dolgozni. Amellett, hogy az ilyen és ehhez hasonló rendezvények segítenek a jövőbe tekinteni, sokkal könnyebben térképezhetjük fel az ügyfelek igényeit is. Nem csoda, hogy nagy várakozásokkal telve tekintünk a FEM részvételével megrendezett, immáron iparági szintű versenyre” – foglalta össze néhány mondatban a verseny főbb mozgatórugóit Matthias Fischer, a Toyota Material Handling Europe elnök-vezérigazgatója. 

A Toyota Material Handling Europe az összes európai egyetem diákját a Smart Logistics Challenge versenyben való részvételre buzdítja. A legjobb résztvevők mélyebb betekintést nyerhetnek az anyagmozgatási ipar kulisszatitkaiba, megismerkedhetnek az e-kereskedelem felpezsdítésének lehetséges módjaival, valamint az Industry 4.0 szabvány által előirányzott változásokkal, mindazonáltal pedig jelentős előrelépést tehetnek a jövő anyagmozgatási technológiáinak kialakítása felé.

A Smart Logistics Challenge verseny során a résztvevőknek a következő három terület közül az egyikben kell bizonyítaniuk rátermettségüket. Az e-kereskedelem előmozdítói, ember-gép és logisztika 4.0, valamint logisztika a megosztott gazdaságban – minden kategóriában előretekintő és megoldásorientált hozzáállásra van szükség.

Sajtó Információk

Toyota Material Handling Europe
Akiko Elmwall, PR Manager
+46 (0)142 8 6259, M: +46 (0)72 701 1577

A versenyre műszaki és üzleti tudományokat hallgató diákok egyaránt jelentkezhetnek, mivel a cégek egyre inkább a holisztikus felfogást részesítik előnyben, és a versenyképesség megőrzése érdekében egyre szélesebb körű tudással rendelkező embereket keresnek.

„Iparági szakmai szervezetként kiemelt feladatunknak tartjuk biztosítani, hogy a fiatalok megismerhessék a számukra elérhető és vonzó lehetőségeket, amelyek az anyagmozgatás területén várnak rájuk” – részletezte a verseny hátterét Christophe Lautray, a FEM elnöke. „Mivel nem a fogyasztókat kiszolgáló iparág vagyunk, sokkal nehezebb elérnünk ezt a fontos csoportot. Ennek ellenére a mai diákok a jövő letéteményesei, éppen ezért tartom FEM-elnökként kiemelt feladatomnak a fiatal generáció megszólítását. Meggyőződésem, hogy a verseny kiváló eszköze mindennek.”

A jelentkezéseket december 15. és március 30. között fogadják. A következő fordulóba 30 döntős jut tovább, ahol iparági szakértők mentorálása mellett ültethetik át ötleteiket a gyakorlatba.

A hat győztes fizetett gyakornoki állást kap az egyik partnercégnél, valamint egy VIP-meghívót a FEM kongresszusára, amely egyben az anyagmozgatási iparág élvonalbeli európai konferenciája is. A díjátadó rendezvényen természetesen az iparág vezető szereplői is jelen lesznek. Különleges események, például a vezérigazgatóval való közös ebéd, a gálavacsora és a kulturális bevezető szavatolja, hogy a verseny elejétől a végéig életre szóló élmény legyen valamennyi résztvevőnek, amelyet jól kihasználva jelentős előnnyel indulhatnak el a pályán.

A www.smartlogisticschallenge.eu oldalon további részleteket olvashat a versenyről, a #DeliverTomorrow mottóval pedig csatlakozhat a közösségi médiában folyó beszélgetéshez.

Logiconomi - innovatív logisztika

Logiconomi - innovatív logisztika

Logiconomi filozófiánk segítségével megtaláljuk a helyes válaszokat a kérdésekre. 

Tudjon meg többet

A Swarm targonca árnyéka

Innováció és jövőbeli technológia

A Toyota értékek és az iparág kihívásai által egyaránt inspirált központban ügyfeleinket szem előtt tartva tervezzük meg az anyagmozgatási megoldásokat.

Tudjon meg többet >

Mosolygós emberek a Toyota targonca gyárban

Történetünk

Több mint 100 év alatt összegyűlt anyagmozgatási tapasztalattal rendelkezünk. Tekintsen meg történetünk mérföldköveit!

Tudjon meg többet

Toyota Production System

Gyártási rendszerünk a „lean” alapelveken és a „pull” rendszeren alapul, ami azt jelenti, hogy csak azt gyártjuk le, amit Ön megrendel.

Tudjon meg többet >

Összes törlése