Első nap: Eredmények és tervek megosztása
A kétnapos találkozó első napján az érdeklődők a résztvevő régiók előadásait hallgathatták meg. A régiók képviselői felváltva osztották meg eredményeiket és ismertették a 2024. pénzügyi évre vonatkozó terveiket. A résztvevők az ügyfelek és a munkavállalók TPS-tapasztalataival kapcsolatos LEAN filozófiával is foglalkoztak.
Az egyik központi téma a vállalat azirányú elkötelezettsége volt, hogy egyedi Toyota-élményt nyújtson az alkalmazottaknak. Ha a Toyotáról van szó, a cég termékei és vállalati kultúrája azonos elismerésnek örvend. Ehhez hozzátartozik a TPS-elvek mindennapi munkába való integrálása, a folyamatos fejlődés érzésének előmozdítása és a tisztelet kultúrájának ápolása a munkavállalók körében.
A másik kulcsfontosságú téma az ügyfél-megközelítés volt, amelyet az „optimalizálás-összekapcsolás-automatizálás” szlogennel fogalmaztak meg Ez is csak azt erősíti meg, hogy a vállalat elkötelezett a folyamatok racionalizálása mellett, hogy optimalizálja a hatékonyságot, jobb kapcsolatot alakítson ki az ügyfelekkel, hogy megértse az igényeiket, és az automatizációt kihasználva javítsa az ügyfelek általános tapasztalatait. Ez a hozzáállás kiemelten kezeli az ügyfélközpontú LEAN-gondolkodás (racionális gondolkodás) fontosságát.
Második nap: a Kaizen tevékenységek és a fő indikátorok áttekintése
A második és egyben utolsó napon azt tekintették át, hogy a gyakorlatban miképpen alkalmazza a Toyota Material Handling France a TPS-rendszert saját flottakezelő központjában és irodáiban.
A Kaizen a TPS egyik alapvető koncepciója, amely a folyamatos fejlesztést és fejlődést hangsúlyozza. A flottakezelő központban a résztvevőknek lehetőségük volt aktívan megtekinteni és megtapasztalni a Kaizen tevékenységeket. A gyakorlati megközelítés lehetővé tette a résztvevők számára, hogy megtapasztalják, hogy a nagyobb hatékonyság és eredményesség elérése érdekében miképpen alkalmazzák a LEAN-elveket valós helyzetekben.
A fő célindikátorok olyan módszerek és mérőszámok, amelyek a kezdeményezéseket irányítják, és segítik a célok felé tett előrehaladás mérését. A franciaországi ügyfélszolgálati központ eredményesen alkalmazta ezt a módszertant, hiszen az átfutási időt 20%-kal csökkentette, és hatékonyabbá tette a kiszállítandó egységek megrendelési folyamatát.
A TPS fontossága a munkavállalók és az ügyfelek számára
A Toyota Lean Global találkozó legfontosabb tanulságai rámutattak a Toyota Production System rendszernek a Toyota globális tevékenységében betöltött szerepére. Michael Lambert, a Toyota Lean Academy igazgatója így vélekedett: „Ezen a találkozón tényleg ráébredtünk arra, hogy a Toyota Material Handling Group valamennyi régiója rendkívül aktívan használja a TPS-t piaci tevékenységéi során. A találkozón megvitatott fontosabb témák az ügyfelek logisztikai folyamatainak optimalizálása, az ügyféltapasztalatok javítása és az alkalmazottak TPS-élményének javítása voltak.”
A találkozó céljára is kitért: „A Toyota Material Handling Europe tevékenységei szorosan illeszkednek a csoport számára meghatározott irányhoz, harmonikus egyensúlyt teremtve az ügyfeleinket közvetlenül érintő LEAN tevékenységek és a folyamataink megerősítését célzó belső TPS-kezdeményezések között. Legfontosabb célunk, hogy ügyfeleinknek kivételes élményt nyújtsunk.”
Toyota Material Handling Europe
Akiko Elmwall, PR Manager
+46 (0)142 8 6259, M: +46 (0)72 701 1577