A Logiconomi a Toyota Material Handling Europe kommunikációs platformja, amely azért jött létre, hogy feltérképezze a logisztikai iparág kihívásait, trendjeit és új technológiáit. Célja, hogy hasznos gondolatokkal és inspirációval támogassa az ügyfeleket a logisztikai folyamatok fejlesztésében, valamint bővítse a Toyota munkatársainak tudását és tapasztalatát. A Logiconomi eseményt kétévente rendezik meg, és nemcsak iparági szakértők vesznek részt rajta, hanem új szereplők is, akik friss ötleteket és innovatív megoldásokat hoznak a logisztika világába.
„A korábbi Logiconomi eseményeken részt vevő ügyfelektől kiváló visszajelzéseket kaptunk” – mondta Mark Peters, a Toyota Material Handling Europe marketingigazgatója. – „Ezért biztosak vagyunk benne, hogy a megosztott információk valódi értéket képviseltek. A konferencia előtt felmérést végeztünk kiemelt ügyfeleink körében, hogy megtudjuk, mely témákat tartják a legfontosabbnak. Négy fő terület került a középpontba: az energia, az automatizálás, a mesterséges intelligencia és a fenntarthatóság.” Ennek megfelelően az idei esemény mottója a „Fenntartható teljesítmény biztosítása” lett – felismerve, hogy a fenntarthatósági célok teljesítése mellett az üzemi hatékonyságot és megbízhatóságot is fenn kell tartani.
Az idei konferencia kiemelt előadói között szerepelt Pierre-François Thaler, az Ecovadis, a vezető fenntarthatósági minősítő cég társalapítója és vezérigazgatója, valamint Tony Estanguet, a párizsi 2024-es olimpia elnöke, aki bemutatta, hogyan sikerült az olimpiai és paralimpiai játékokat 50%-kal csökkentett karbonkibocsátással megszervezni. A programban olyan neves vállalatok is részt vettek, mint az Nvidia, a Microsoft, a L’Oréal, a Puma, a Randstad Enterprises, a Toyota Motor Europe, a viastore és a Vanderlande.
A Logiconomi 2025 egy új kezdeményezés bemutatásának is helyszínt adott: ez a Toyota Material Handling Europe által elindított Logiconomi Connections program. A kezdeményezés válasz a mai, gyorsan változó üzleti környezet kihívásaira, ahol a logisztikai vezetők gyakran hasonló problémákra keresnek megoldást. A Logiconomi Connections program célja, hogy az iparági szereplők számára megtalálja a leginnovatívabb megoldásszállítókat, akik segíthetnek a hatékonyság és a teljesítmény növelésében. A konferencián tizennégy megoldásszállító mutatkozott be, a tervező- és elemzőrendszerektől kezdve az új berendezéseken át a munkabiztonsági fejlesztésekig.
Toyota Material Handling Europe
lieselotte.everaerts@toyota-industries.eu
Tel: +32 3 302 3245
M: +32 498 69 73 92